|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 81 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-81 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Zsidó Ferenc 2013. január 12.Korunk „hőse” (Zsidó Ferenc új könyvéről)Nomen est omen – tartották a régiek, vagyis azt, hogy intő jel a név, figyelmeztetés valamilyen rosszra, ami a név viselőjét érheti. Egy irodalmi alak esetében azonban figyelemfelkeltőnek tekinthetjük a nevet. Például a Laska Lajos nevet, amely meglátásom szerint eleve valamilyen feszültséget rejt magában. Két, egymással ellentétes világ ütközése ez a név. Komolyságra hangol a személynév még hangzásával is – a két mély magánhangzónak köszönhetően –, akár fennköltnek, ünnepélyesnek is tekinthető (jelentése: hírnév + harc), a családnév viszont már-már a nevetséges határát súrolja a maga hétköznapiságával – lévén, hogy unalmas, érdektelen embert ruháztak fel ezzel a névvel –, illetve népies stílusárnyalatával. Ehhez esetleg a Laji becenév illenék, az összhang kedvéért... De nem, a szerző ambivalenciát kelt magával a névadással. S ezt fokozandó, új kötete címéül választja főhőse nevét a székelyudvarhelyi származású író. Laska Lajos közöttünk él. Valahol egy kisvárosi tömbházlakásban. Kezdetben egyedül. Mint új lakó, úgy-ahogy be is rendezi. Agyafúrt módon, egy macska bevetésével, szőnyeget is szerez szobájába. (Szőnyegszerzőben) Tévézni nem tévézik, minthogy nincs is neki, aztán környezete hatására szerez. De mindössze egy tévédobozt, amely előtt esténként fél órát üldögél, sőt, elhatározza, hogy immár ismerőseit is meghívja, elvégre közösen élvezetesebb tévézni. (Tévét néz) Autója sem volt, mondhatni elvből. Van viszont órája, mert napi programját valamihez kell igazítania. Egy idő után viszont eldobja mint fölösleges kacatot, hiszen rájön, hogy a fölötte lakó szomszéd család napjai percnyi pontossággal zajlanak reggeltől késő estig. A különféle zajokból mindenről értesül, ami náluk történik, s minden tevékenységük órához, perchez van kötve. A szeretkezés például minden este fél tizenegykor kezdődik „turbékoló kacarászások közepette”, s tizenöt percig tart minden alkalommal, aztán két perc csend következik, majd beindul a forgalom a fürdőszobában. (A legmegbízhatóbb óra) Üdülni is elmegy a tengerre, mint ahogy annyian teszik, de nem találja helyét a hangos tömegben, aztán hazautazik, hogy „átadja magát a megérdemelt pihenésnek.” (Üdül) Él állampolgári jogaival is, megjelenik a választáson, és mindenik jelöltre ráüti a pecsétet, minthogy – indokolja tettét egy riporternek – „együtt sem lesznek képesek kirángatni ezt az országot a bajból”. (Politikai meggyőződés) Laska „felelős” állampolgár s egyszersmind „nagy” hazafi. Félti a nemzetét, aggasztja a magyarság fogyása, amire a statisztikák figyelmeztetnek. Hol itt, hol ott éli a munkavállaló, a beosztott életét. Eltűri a főnök minden szitokszavát, még ha nem is ő a hibás. Sőt, egyszer azt érzi, még neki kell kiengesztelnie a főnökét. Papírra is teszi: „Főnök, bocsánat, hogy megsértett!” (Hibás) Egy feje tetejére állt világ veszi körül, amelyben csak úgy ismerheti ki magát az ember, ha ő maga fejállásból néz körül, minthogy „így a világ sokkal barátságosabb, ismerősebb, normálisabb”. (Arról, hogy mi anormális) Adott ponton aztán vállalkozásba kezd: márciusban árulja a fenyőcsemetét karácsonyfának, mivelhogy ilyenkor nincsen konkurencia. (Vállalkozik) A Laska név különben valamiféle étkezéssel kapcsolatos emberi tulajdonságra, például a falánkságra is terelheti a figyelmet. A kötet egyik darabja aztán egy konkrét esetet is felvázol, miből kitetszik: hősünk valóban élt a test, a gyomor örömeinek. Míg újságíróként dolgozott, előszeretettel számolt be olyan eseményekről, amelyeket például fogadások követtek, ahol étel-itallal látták el a média képviselőit. De mint minden kisember, gyorsan elbukott. Főnöke célzatosan éppen ráosztotta a feladatot: éhségsztrájkolóval készítsen mélyinterjút. A gyomrának élő Laska megtagadta a feladat végrehajtását, mire főnöke eltanácsolta a laptól. (Mindig jóllakni) A már hivatkozott Nemzetféltő étvágy ugyancsak frappáns bizonyítéka hősünk ilyen téren megnyilvánuló emberi gyöngéjének. Laska Lajos mint jelentéktelen ember sok esetben megmosolyogni, máskor meg szeretni való figura. Kiderül róla nemegyszer, hogy személyiségzavarai vannak, és cselekedetei torz tudatállapotról, netán korlátoltságról tanúskodnak. (A kultúrember) Szokványos, hétköznapi embernek tűnik, de nem egyszer különcként viselkedik. Úgy vélem, nem lehet más, mint kora. Laska Lajos korunk „hőse”. Mai életvilágunkból való Zsidó Ferenc kisembere, távoli irodalmi felmenőjét megtalálni, többek között, a Csehov-novellisztikában (pl. A csinovnyik halála), Kafka abszurd prózájában és Örkény egyperceseiben. Zsidó ezekben a tollrajzaiban, „egyperces novelláiban”, illetve a szerzői meghatározás szerint rövidprózáiban általában groteszk-humoros helyzeteket jelenít meg, tömören, fordulatos módon adva elő a történeteket, amelyek csattanóra végződnek, s élük gyakran szatirikus. Torz tükörben mutat az író helyzeteket és emberi jellemvonásokat. Nem könnyű műfajt választott ehhez a szerző. Az effajta rövidpróza művelője – hasonlóképpen a százméteres táv vágtázójához – nem téveszthet lépést úgymond, mert nem lesz ideje és módja javítania azon, mit elhibázott. Célratörően, rendkívüli összpontosító képességgel tartja az iramot a rövid távon száguldó, egészen a célba érésig. Esetleg akkor lazíthat, ha nem elég erős a mezőny. Zsidó Ferenc rövidprózái között is találni néhányat, amely elmarad a szerző megszokott teljesítményétől (A nők, Az új kolléga, El ne hervadjanak, Tudományos módszer, Fogkrém-reveláció például), de ezektől eltekintve az egyes darabok s az egész kötet felépítése is jó színvonalat képvisel ebben a műfajban. Könyve karácsonyra második kiadást ért meg. Zsidó Ferenc (1976) Székelykeresztúron élő író, tanár, szerkesztő. A bölcsésztudományok doktora. Kutatási területe a magyar, román, cigány közösségek történelemszemléletének, népi kultúrájának összehasonlító vizsgálata. Fontosabb művei: Szalmatánc (regény, 2002); Csigaterpesz (novellák, 2005); Történetiség, sorsok, hiedelmek (néprajzi tanulmányok, 2000). Borcsa János Zsidó Ferenc: Laska Lajos Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2012 Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. október 21.Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalábanAz Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket. Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját. Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába. Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba. Életmű-díj Kántor Lajosnak Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban. Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával. Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. december 15.„Az irodalom egyetlen haszna, hogy élni segít”A székelyudvarhelyi G. Café érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Küküllő menti várost tartotta érdemesnek díjkiosztó gálája helyszínéül választani, de a Szentimre utcai kultúrkocsma talán nagyobb érdeme, hogy színvonalas kultúrkínálatával értő, befogadó közönséget sikerült kinevelnie. A szombaton este tartott eseményen a díjazottak mellett számos más, a jelenkori irodalomban és irodalomért tevékenykedő meghívottal ismerkedhetett meg vagy találkozhatott újból a nagyérdemű. Nem csak zenei programokban volt gazdag az év a G. Caféban, hisz az elmúlt hónapokban a jelenkori irodalom olyan nagyjai vonultak fel a kultúrkocsmában, mint Bodor Ádám, François Bréda, Kányádi Sándor, Laczkfi János, Grecsó Krisztián, vagy legutóbb Esterházy Péter. Az esztendő mintegy megkoronázásaként az E-MIL szombaton este a kávézóban tartotta tizenegyedik díjkiosztó gáláját. A G. Café irodalmi estjeinek hagyományos házigazdája, Murányi Sándor Olivér író ezúttal László Noémi költőnek, az E-MIL elnökének engedte át a mikrofont. „Az Erdélyi Magyar Írók Ligája hagyományosan minden évben kiosztotta az E-MIL Méhes György Nagydíjat és az E-MIL Méhes György Debütdíjat. Idén a szervezetben történtek jónak nem nevezhető dolgok, melyeknek jó következménye viszont az volt, hogy megjelent négy új díj vers, próza, irodalomtudomány és -kritika, valamint gyermekirodalom kategóriákban” – mondta el bevezetésként. Az est első felében a díjazottakkal és a díjnyertes kötetekkel – Király László költő Készülődés Pazsgába című, Szántai János költő, író, producer, forgatókönyvíró A jó, a rossz, a csúnya és egyéb mesebeli párbajok című, valamint Molnár Vilmos prózaíró Az ördög megint Csíkban című kötetével – ismerkedhettek meg a részvevők. Az E-MIL irodalomtudományért és -kritikáért járó díját dr. Fried Istvánnak adományozta, az udvarhelyiek által már jól ismert „tanár úr” azonban nem tudott részt venni az eseményen. Milyen kell legyen az első mondat? – szegezte a kérdést a meghívottaknak László Noémi. Molnár Vilmos szerint igaznak, meghökkentőnek. „Az első mondat olyan, mint egy ígéret, kötelezi az írót, hogy a továbbiakban se okozzon csalódást az olvasónak” – fejtette ki. A vers lebegőbb, irreálisabb és egyben sűrítettebb is, mint a próza, Király László elmondta: ezért megtervezni azt nem lehet, a versnek nincs receptje. Szántai János a filmbeli horogról beszélt, amin a néző, mint a hal, felakad, és a horgász, vagyis a rendező berántja a film világába. „A prózában, akárcsak a mesében, az első mondat valóban egy horogként funkcionál, arra ösztökéli az olvasót, hogy tovább olvasson. Jelen kötet esetében semmilyen problémám nem volt az első mondattal, tekintettel arra, hogy az valóban párban íródott meg, hisz Kristóf fiamnak volt egy olyan időszaka, amikor ontotta az első mondatokat. Szerintem minden apa vagy apaszerepben játszó férfi találkozik ezzel a szituációval. Ezek kiváló horgok voltak, az én munkám abban állt, hogy ezekből a magánmitológiákon túl jelentéstartalmú szövegek szülessenek” – mesélte a szerző. A jó címekről és a „címbaromság” kihívásairól is szó esett, a beszélgetés vallomástételre késztette Molnár Vilmost: ezúton mondott köszönetet szerkesztőtársának, Lövétei Lázár Lászlónak, a Székelyföld irodalmi folyóirat főszerkesztőjének, aki díjnyertes kötetének címét adta. „Mással is volt ilyen, de azt már nem mondom el” – tette hozzá végül Molnár Vilmos. A felolvasásokat követően Lakatos Mihály, a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója köszöntötte a díjazottakat, két „szép mondattal” ajándékozva meg a hallgatóságot. „A díjak a múlandó embernek szólnak, a művek az örökkévalóságnak. És minden egyes mű egy szem abban a láncban, melyet magyar irodalomnak nevezünk” – hangsúlyozta Lakatos, Claude Roy francia költőt is idézvén, aki szerint az irodalom tökéletesen haszontalan, egyetlen haszna, hogy élni segít. Méltató beszédet mondott még Zsidó Ferenc író, Fekete Vince költő és László Noémi, illetve Karácsonyi Zsoltnak, a kolozsvári Helikon folyóirat irodalmi szerkesztőjének Király Lászlóról írt laudációját, valamint Fried István köszönőlevelét hallhatta a közönség. Kovács Eszter Székelyhon.ro 2014. október 2.Idén is díjaz az Erdély Magyar Irodalmáért AlapítványFarkas Árpád költő, író, Ferenczes István költő, író, Oláh István költő és Tófalvi Zoltán újságíró kapja idén az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjait. A díjátadó ünnepségre szombaton délután 6 órakor kerül sor a székelyudvarhelyi Művelődési Ház Koncerttermében. Farkas Árpádot Fekete Vince költő, Ferenczes Istvánt Gálfalvi György író, Oláh Istvánt Balázs Imre József költő, irodalomtörténész, Tófalvi Zoltánt pedig Zsidó Ferenc író köszönti és méltatja. Az ünnepségen Lőrincz György, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnöke mond köszöntőt, az ünnepi műsorról pedig a Palló Imre Művészeti Líceum zene szakos diákjai gondoskodnak. Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész kollégáját, a 80. éves Pomogáts Bélát köszönti, majd Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója átadja az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és Mentor Kiadó által megjelentetett Pomogáts 80 című emlékkönyvet. Krónika (Kolozsvár) 2014. december 15.Karácsonyi Zsolt az E-MIL új elnökeTisztújító közgyűlést tartott december 13-án, szombaton az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Kolozsváron, a nemrég átalakított Bulgakov kávéházban – a szervezet választmányi tagjai Karácsonyi Zsolt költőt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét bízták meg a E-MIL vezetésével – írta a Főtér.ro. Az erdélyi magyar írók jelentős részét tömörítő szervezet leköszönő elnökének, László Noéminek, valamint ügyvezetőjének, Király Zoltánnak a beszámolója után a közgyűlés résztvevői megvitatták a hazai magyar írótársadalom előtt álló problémákat. Szó esett a szerzői jogok és honoráriumok állapotáról, az írók különböző erdélyi régiókban való jelenlétének lehetőségeiről, a legfiatalabb alkotói nemzedék tagjainak „bevonzásáról". A közgyűlés egyúttal megválasztotta a liga új Választmányát és Etikai Bizottságát. Választmányi tag lett Balázs Imre József, Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, az etikai ügyekért pedig György Attila, Papp Attila Zsolt és Zsidó Ferenc felel ezentúl. Az E-MIL szombat este osztotta ki a Méhes György irodalmi díjakat: a nagydíjjal idén Nagy Koppány Zsoltot tüntették ki, debütdíjban Dimény-Haszmann Árpád részesült. Az Aradon 1977-ben született Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002. február 9-én alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása, illetve a szerzői jogok védelmével kapcsolatos intézkedések foganatosítása. Az elmúlt években a szervezet elsősorban erdélyi pályán fejtette ki működését, noha tagjai sorába legalább 7 ország magyar ajkú állampolgárai tartoznak, tekintve, hogy a szervezet alapszabályzata értelmében E-MIL-taggá válhat az a megjelent kötettel rendelkező alkotó, aki erdélyi magyar írónak vallja magát. MTI Krónika (Kolozsvár) 2015. május 30.Átimádkozott elmélkedések– "Publicistaként", népszerűen fogalmazni, kivinni a templomból és közhírré tenni az evangéliumot, egyre nehezebb. Ám az első keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyű… – bátorítja magát az 1968-ban Csíkszentmihályon született Sebestyén Péter, akit 1992-ben szenteltek pappá, és állomáshelyein (káplánként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyóremetén, plébánosként 2006-ig Erdőszentgyörgyön, és azóta Marosvásárhelyen) különös szorgalommal és kitartással igyekszik tollával is szolgálni az Urat: rádiós katekéziseiből, a különböző erdélyi lapokban megjelenő vallási és biblikus témájú jegyzeteiből, kisesszéiből, prédikációiból nem kevesebb, mint tizennégy könyv került ez ideig az olvasók elé. "Erős életigenlés olvasható ki Sebestyén Péter írásaiból: pártolja a családot, a gyermekvállalást, a hit, a hagyományok megtartását, és elutasítja a deviánst, a természetellenest, az önzést, a fogyasztói világot, a gyökértelenséget és hitetlenséget – írja Zsidó Ferenc az Ajánlásban. – Meggyőző erővel mondja, hogy az előbbiek erőt adnak és kijelölik az ember helyét a világban, míg utóbbiak kezdetben a parttalan szabadság érzetével kecsegtetnek, hosszú távon azonban elidegenítnek, magányossá és céltalanná tesznek. (…) Sebestyén Péter jó érzékkel mozog azon a mezsgyén, amit múlt századi egyházi írók kijelöltek, de nyelvezete, ábrázolt problémahelyzetei jellegzetesen 21. századiak. A mai emberi lét alapdilemmáit boncolgatja: feloldani az ellentmondást siker és család, egyéni szabadság és közösségi összetartozás, kétely és hit között. Sok kihívás éri a ma emberét, és Sebestyén Péter szerint jól tájékozódni csak egyféle iránytűvel lehet: mely Istenre mutat. Az istenhit az ő értelmezése szerint nem valami statikus, kegyelmi állapot, nem is valami ósdi, fölösleges kacat, hanem nap mint nap megharcolt, kivívott életerő. Sebestyén Péter egyszerű, hétköznapi nyelven beszél, és szelíden: még akkor is, amikor a kritika hangján szólal meg, amikor a posztmodern társadalom rákfenéiről és az "ok-leveles keresztényekről" beszél. És nemcsak elmarasztal: folyamatosan mutat fel értékeket is. Ezek többsége (...) a vidéki élet, a haza- és földszeretet, a hagyományos értékek fogalomkörébe tartozik, de igyekszik megszólítani a hitetleneket is – amint erről a kötet címadó írása tanúskodik –, arra int, hogy a jólét fokozódásával ne forduljunk el Istentől, amint ezt a dekadenciára mindinkább hajló nyugati társadalmakban láthatjuk. Írásai olykor áttételesek, parabolisztikusak, máskor direktek, a problémát néven nevezők. A stílus ugyanakkor végig személyes marad, gyakoriak az emlékekre, élményekre való utalások, ezek bensőségessé, átélhetővé, hitelessé teszik Sebestyén Péter írásait. Arról ír, amit megtapasztalt, s azokhoz az emberekhez beszél, akiket jól ismer, kiknek problémái az ő problémái is. Nem prédikál, nem próbálja mindig kimondani az üdvözítő igazságot, viszont rávezet arra az útra, melyen aztán – remélhetőleg – megtaláljuk mi magunk." "Minél egyértelműbben szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit" – ez a vallomás már-már ars poeticaként hangzik. Olyan olvasmányélményeket kíván nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, elgondolkoztatnak, térdre kényszerítenek, ún. aha- élménnyel, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket. "Át-imádkozott elmélkedései" a szerzőt magát is újra meg újra önreflexióra késztetik. Írás közben tapasztalja meg, "hogy az evangéliumnak milyen átütő ereje van. Értékadó, személyiségformáló, gyógyító." A kötet javát a Kisesszék, tárcák című, huszonöt írást tartalmazó rész képezi, a második egységben recenziók, beszámolók kapnak helyet. Csaknem minden esetben igyekszik beszédes címet választani, ilyeneket: Boldogság? Az mi?, Kifelé az iskolából!, Giccs, ami nincs, Lélekfuvallat, Melyik farkast eteted?, Szösszenet a székelyekről... Az olvasás örömét az is fokozza, hogy mivel ezeket az eszmefutamokat a közrádióban is fel szokta olvasni, igyekszik minél érzékletesebben és pontosabban fogalmazni. Ezt mondja: "Miután a nyersanyagot papírra vetettem, utána elkezdem nyírni, fésülni, faragni, csinosítani, hogy a mondanivaló átütő erejét egyre jobban kisajtolhassam. Az esszé amúgy is kegyetlen műfaj. Nem szereti a szószátyárokat. A világos vonalvezetés, a szikár tőmondatok, a mellbevágó igazságok és a gondolati mélység egyaránt jellemzik." Az ihletről pedig ezt tudja: "Ha az ember megnyílik előtte, a Szentlélek közbelép és irányítja pennádat. A Lélek inspirál, ihletet ad. Ő szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erővel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betűi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak… A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belső kényszert érez, hogy tolmáccsá alakuljon..." Sebestyén Péter: A jólét délibábja? (Esszék), Státus Kiadó Csíkszereda, 2015. A kötet írásai elérhetők a szerző 2014-ben készült honlapján is: www.peterpater.com Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 8.Székely Ferenc kötetbemutatója SzászrégenbenA szászrégeni DIO Házban mutatták be Székely Ferenc Égbe nyúló kapaszkodó című beszélgető-könyvét. Ha lett volna csillár, azon is függtek volna, ugyanis több mint száz érdeklődő jött el a február 17-i találkozóra. A könyvbemutatót házigazdaként Demeter József lelkész nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket, s őszintén bevallotta: örül, hogy ilyen szép számban jöttek el, nem számított ekkora hallgatóságra. (32 évi ittléte során kevésszer volt ilyen zsúfolva a terem, amelynek építését 2002-ben fejezték be Makovecz Imre tervei alapján.) A továbbiakban az "irányító szerepet" átvette Böjthe Lídia magyartanár, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke. Beszélt az Égbe nyúló kapaszkodó kötet tartalmáról, céljáról, szerkezeti felépítéséről, ismertette a tíz interjúalany nevét. Köszöntötte a két "vendégalanyt": Gál Éva Emese gyergyószenmiklósi költőt és képzőművészt, illetve Baróthi Ádám helybéli szobrászművészt. A szerző, Székely Ferenc, immár a negyedik ilyen jellegű kötetet tette le az olvasók asztalára az utóbbi négy esztendőben. Évente decemberben jelenik meg az éppen soron következő könyv, amolyan karácsonyi ajándékként… Ezután a kérdező beszélt a kötetről, néhány háttérinformációt osztva meg a jelenlévőkkel (ilyenek: a szerzőről kapott életrajzi, bibliográfiai adatok gyarapítása, főleg az egyén gyerekkorának és ifjúsági éveinek megidézése/vallatása, amiről alig találunk adatot a lexikonokban, vagy Wikipédián, az internetes portálokon. Erre Zsidó Ferenc is kitér, aki a lexikonszerkesztőknek nyújtott előlegezett segítségéről szól a kötet bevezetőjében…) Székely Ferenc elmondta azon "évfordulós" alkotók nevét is, akiket nagyon szeretett volna szerepeltetni a kötetben, de sajnos nem sikerült. Különböző okok miatt hiányzik a könyvből Lendvay Éva, Elekes Ferenc, Nyárádi Szabó Zoltán, Máriás József, Esterházy Péter. A Vadasdon élő nyugalmazott könyvtáros számon tartja irodalmunk jeleseit, táblázatokat vezet, évekre "lebontva", hogy ki mikor lesz 60, 65, 85, 90 éves. Szomorú, hogy már többekkel készült olyan interjú, amelyről utólag derült ki, hogy az utolsó. Elárulta: 2016-ban olyan alanyokat "nézett ki" magának, mint Vári Attila, Bodor Ádám, Olosz Katalin, Bágyoni Szabó István, Fazakas Tibor, Cseke Gábor, Bölöni Domokos, Molnár H. Lajos, Kiss J. Botond, Markó Béla, Döbrentei Kornél. Kis Miki Melinda szászrégeni pedagógus, a helyi tv magyar adásának bemondója Gál Éva Emese két versét olvasta fel, és részleteket az interjúkból. A Gyergyószentmiklóson élő Gál Éva Emese sem jött üres kézzel, szép magyar verset hozott, amit ő maga "nyújtott át" olvasóinak, nagy sikert aratva, majd Székely Ferenc néhány rögtönzött kérdésére válaszolt. Örül, mondta, hogy ilyen megtiszteltetésben volt része itt, a szomszédos megyében, és sajnálattal vette tudomásul, hogy szülővárosa, Szatmárnémeti sohasem hívta meg költőként; egyszer kiállítást rendeztek ott képzőművészeti alkotásaiból. Majd ismertette további művészi terveit. Baróthi Ádám nagy megtisztelésnek tartja, hogy pár nappal 70. születésnapja előtt (2015. nov. 21.) olyan részleteket mondhatott el tanári pályafutásáról, alkotó éveiből, amelyek eddig sohasem jelentek meg nyomtatásban. Kiemelte a Budapesten élő Kocsis István drámaíró válaszainak aktuális üzenetét, akinek több darabját játszották Szászrégenben ’89 előtt és utána is. Székely Ferenc felolvasta dr. Cseke Péternek az alkalomra küldött, szászrégeni olvasóihoz címzett levelét, amit a jelenlévők vastapssal jutalmaztak. (Cseke Péter nagyon szeretett volna itt lenni, de épp Budapestre hívták meg, ezért levélben köszöntötte régeni olvasóit.) Az interjúk készítőjének minden eddigi kötetéhez hozzá lehetett jutni (A megmentett hűség, 2012; A szülőföld ölében, 2014; Harangszó a szélben, 2015; Égbe nyúló kapaszkodó, 2015), és a tavaly ősszel kiadott Károly herceg látogatása Erdőszentgyörgyön című munkáját is elhozta, és azok mind gazdára találtak. Utólag is postáznia kell azoknak, akik ott lévén már nem jutottak hozzá, de igényt tartanak arra, hogy elolvassák a bemutatott könyvet. "Nagy öröm számomra – mondta Székely Ferenc a találkozó után –, hogy a szórványnak számító Felső-Maros mentén, Szászrégenben ilyen erős a közösség, hogy a várost gyökereikhez, hitükhöz és megmaradásukhoz szívósan ragaszkodó magyarok lakják. Amíg ilyen emberekkel találkozunk, érdemes könyvet írni s bízni a jövőben!" Szentgyörgyi Zsolt. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 12.Zsidó Ferenc: Hetet egy csapásra! (Részlet)Hogy az ezredforduló óta eltelt tizenhat évben melyik volt az a hat kortárs magyar szépirodalmi könyv, amelyeket kiemelnék a többi közül…? Hűha! Amikor megkaptam a felkérést, a hideg is kirázott. Mert – mit ad isten! – a levél aközben érkezett, hogy készülő kritikakötetem kéziratával pepecseltem, melybe 24 kortárs magyar prózaíró 2000 után írt műveit veszem számba. 24 – és ez csak a próza! –, na mármost ebből én hogy válasszak ki hármat? Lírával pedig kevesebbet foglalkoztam, ott azért vagyok gondban. Szóval, hálátlan egy feladat! Aztán gondolkodtam egy sort, és rájöttem, hogy a fontos feladatok mindig hálátlanok… és nekiláttam. Erdélyi vagyok, és fenntartom, hogy amíg vannak sajátos erdélyi témák és jellegzetes erdélyi megszólalás, addig (külön) erdélyi irodalomról is beszélni kell, tehát most elvárható tőlem (talán a Hitel is elvárja, én magamtól mindenképp…), hogy főként erdélyi könyveket emeljek ki. De persze nem mindenáron. Tehát ne azért kerüljön be az a könyv a hatosfogatba, mert erdélyi, hanem azért, mert jó. Na szóval, többet ne kerülgessük, mint macska a forró kását... Először a versek: Farkas Árpád és Király László számomra a par excellence költő, az ők szereplésük ezen a listán nem volt kétséges. Harmadikként sokan felmerültek… Farkas Árpád: Erdélyi asszonyok Legnagyobb szívfájdalmam, ha erdélyi líráról vagyon szó, hogy Farkas Árpád miért írt oly keveset az 1990-es évek után. Miért ír ilyen keveset, aki ilyen jó? Vagy azért ilyen jó, mert ilyen keveset ír? Az újságírás robotja, magánéleti gondok akadályozták? Alig néhány vers jelzi munkásságát a 2000-es évek tájékáról, az Erdélyi asszonyok (Csíkszereda, 2002, Pallas-Akadémia) válogatott és új verseket tartalmaz. A kötetet csak leg jelzőkkel lehet illetni: nincs benne üresjárat, csak erő, átütő érzelem, fajsúlyos gondolatok egy rendkívül változatos, a klasszikus versformákat szétfeszítő, szabadon-precíz versnyelven. További érvelés helyett (vagy gyanánt) most idéznék: „Az erdélyi asszonyokban török vér van / s némi tatár. / Ha csókolnak, legalább százötven év / behódolást kérnek s vért. (...)/ Zsuzsannák, Katák, Erzsébetek, könnyű / véretek hevíté kandallóit Erdély / rideg kővárainak, tárt szellemóvó szárnyat / elpárolgó melege fölé. / S ontotta méhetek Kárpát-medencébe a magyart! / De most már elég. / Ezeréves vén vagyok, nevemben némi / Árpád-házi kondenzcsíkkal, esengve kérlek, / hagyjatok megpihennem.” Na látják, az ilyent nevezem én „nagy versnek”. És ilyen kaliberű Farkas Árpád minden költeménye: megvan benne a létösszegző mélység, a sodró lendület, a nyelvi lelemény; ugyanakkor nem steril, nem „akadémikus”. Király László: Készülődés Pazsgába Király László sok vonatkozásban rokonítható Farkas Árpáddal (vagy fordítva). És ezzel nem gyengítik egymást. Mert amiben leginkább rokonok, az a tehetség. Igen, keveset írásban is hasonlítanak. Király Lászlónak a 2000-es évek során három válogatáskönyve jelent meg, melyekre nagy szükség volt az életmű „ápolása” szempontjából, ennek ellenére én már kezdtem aggódni, hogy ennyivel kell beérnünk (mint pl. a pályatárs-prózaíró Mózes Attila esetében...), de aztán a folyóiratokban felbukkant itt-ott egy új vers, és bizony meglett az új kötet is, a Készülődés Pazsgába (Budapest, 2013, Orpheusz Kiadó). Mondjam azt, hogy Király László ebben a könyvben ott folytatja, ahol abbahagyta? Vagy azt, hogy merőben új megszólalás? Mindkét állítás igaz, mindkettő hamis. Ami tény: Király László versei szikárak, képszegények, nincs itt öncélú versjáték, nincs l’art pour l’art. Tiszta, átható, megkapó gondolat bukkan fel mindenhol, melynek hatását a nyersesség, keresetlenség még felerősíti. A forma tehát alárendelődik a tartalomnak, a (faj)súlyos mondanivalónak. Ezt azért kívánom hangsúlyozni, mert a kortárs lírát egyre inkább a szózsonglőrködés uralja, a míves és művi játék után a befogadó pedig gyakorta „nem marad semmivel”; nos, Király esetében szó sincs ilyesmiről, ő csak akkor ír, ha – bárhogy forgatom, ez a legtalálóbb szó ide – van „mondanivalója”. (Hitel, 2016. március) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 23.Lőrincz György: a díjak hitében erősítik meg az embertA Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 15. alkalmából Lőrincz György székelyudvarhelyi írót, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, az Udvarhelyi Híradó publicistáját. – Mit jelent önnek, hogy a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át? – Megköszönöm azoknak, akik javasoltak, illetve akik elfogadták a javaslatot és megtiszteltek vele. Röviden azt mondhatom, hogy nagy örömet jelentett. Szerénytelen lennék, ha nem ezt mondanám, hisz minden figyelem, ami a munkánkat övezi, örömet jelent. – Mit gondol a különböző díjakról, mit jelentenek ezek egy írónak? – A díjak hitében erősítik meg az embert, hogy amit tesz, arra mások is figyelnek. Hitet adnak. És ez fontos. Az írás egyszemélyes tett, viszont az értelmezése annyiféle, ahány ember olvassa. – Miért kezdett el írni, mi volt az, ami miatt tollat ragadott? – Talán egyrészt a belső indíttatás, másrészt a társadalom kihívásai. – Hogy talált időt az évek során az írásra? Másként ír valaki, aki nem „hivatásos” író? – Mindenki a tehetsége szerint ír. De én nagyon mélyről indultam. Nem irodalmi körök, nem a baráti társaságok „dobtak föl”, hanem amit vagy ahogy leírtam. Engem mindig ugyanaz a téma érdekelt, azt is mondhatnám, kis eltéréssel ugyanazt írom, amióta az eszemet tudom. Azt, ami a közösségünk gondja. – A rendszerváltás után, a szabadabb világban más volt írni? – Más. Több okból is. Egyrészt azért, mert nagyobb lett a hangzavar, másrészt már nem figyeltek annyira az emberek az írott szóra. Részben azért, mert a megélhetési gondok elterelték a figyelmet, másrészt versenyhelyzet teremtődött, s már nem az olvasás, az önmegvalósítás jelentett kihívást – a gazdagodás. Amit soha nem pejoratív értelemben használok. Én örvendek, hogy vannak gazdag emberek a közösségünkben is. Ráadásul megszaporodtak a médiumok, megszaporodott a választás lehetősége is. Ezt többféleképpen is értem. És ez így van jól. – Miként változott meg az irodalmi élet a rendszerváltás után? Más szerepet kapott az írás, az író? – Nincs irodalmi élet. Talán senkinek sincs, de számomra sosem volt. Úgy tűnik, mintha lenne, de csak hangzavar van. Nincs könyvterjesztés, ráadásul annyifajta mű zúdul rá az olvasóra, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik. És itt még csak nem is arra célzok, hogy aki a nevét le tudja írni, az már ír, könyvet jelentet meg. Nem a Twitter, a Facebook lehetőségeire gondolok. A magyar irodalom mindig is naprakész volt a különböző irodalmak fordításában. Az irodalmi műfajok sokszínűsége csak árnyalja ezt. Megjelentek a celebek és a könyveik. Mondjam tovább? Egy államilag ötven-hatvan milliós reklámmal támogatott íróval lehet versenyezni? Udvarhelyről?! Arról már nem is beszélek, hogy ahol Móricz Zsigmondot vagy Németh Lászlót, Illyés Gyulát el lehet hallgatni, ott milyen lehet a helyzet? – Miért volt szükség az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványra? – Azt hittem, Székelyföld gazdasági ereje meghatározó lesz. Kiderült, hogy a régi központok sem akartak lemondani a hagyományos szerepről, és ez jó, de reméltem, sikerül egy újabb lehetőséget teremteni. S ha azt állítom, hogy nagyon sokan, akik ma az irodalmi életben a derékhadat képezik, itt kapták az első figyelmet mind díjakban, mind pályázati lehetőségben, akkor csak az igazat mondom. Gondoljon az olyan szerzőkre, mint például Szakáts István Péter, Zsidó Ferenc vagy Papp Sándor Zsigmond. Vagy a Debütdíjasokra, Máté Angira, Tompa Andreára, és sorolhatnám. – Mi az író szerepe most, miként hat a mai ember életére az irodalom? – Nagyon sok tehetséges fiatal van Udvarhelyen és a környéken, aminek nagyon örülök. Nekik kitartást kívánok, s azt, hogy ne csalódjanak a sorsválasztásban. De Udvarhely mindig is gazdag volt írástudókban, írókban. Már többen leírták, Csíkországot a festői tették híressé, Udvarhelyt az írói. De félreértés ne essék, itt nem a magam szerepéről beszélek. – Hogyan változtak az írásai az évek során? Mi az, ami motiválta korábban, és mi motiválja most? – Azt is mondhatnám, amióta élek, ugyanazt írom. Persze a műfaj korlátai vagy szabályai szerint. A kitüntetésben is, amit Áder János köztársasági elnök úr írt alá, egyebek között az áll: „a kortárs erdélyi és az egyetemes magyar irodalmat gazdagító, a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó írásai elismeréseként”. – Van-e esetleg olyan téma, gondolat, történés, amit még nem írt meg, de szeretne? – Most egy újabb regénnyel próbálkozom: Bécs fölött a Hargitát címmel. Már több részlet is megjelent Magyarországon a Magyar Naplóban, a Hitelben, nemrég a Hargitában, s most utoljára a Kortárs márciusi számában. Ezt szeretném egyelőre befejezni. Meg akarom írni, hogy akik elmennek, sosem lesznek igazán boldogok. Nézze meg az emigráció magyar íróit! De az emigráció tagjait is. Ráadásul bárhogy is hitegetik magukat, gyermekeik, unokáik már nem lesznek magyarok. S lehet-e boldog valaki úgy, hogy gyermekei vagy unokái nem beszélik az ő nyelvét? – Milyen tervei vannak a jövőre nézve? – Az én koromban már nem nagyon tervez az ember. Él és reménykedik. Meg persze dolgozik. Veres Réka. Krónika (Kolozsvár) 2016. július 2.Köszöntötték a 70 éves Lőrincz GyörgyötA Székelyudvarhelyen élő, kápolnási születésű író a kezdetektől fogva tagja a Székelyföld szerkesztőbizottságának, olyan “külső” szerkesztőségi munkatárs, aki amellett, hogy rendszeresen közöl a lapban, folyamatosan szerzőket és különböző műfajú írásokat ajánl a “belső” szerkesztők, az ötfős “kemény mag” figyelmébe, akik ezt a rendkívül színvonalas lapot immár két évtizede havi rendszerességgel – több kontinensen és a világhálón – az olvasók rendelkezésére bocsátják. Az íróval június 30-án, péntek délután, a Székelyföld szerkesztőségében találkozhattak az olvasók és a kollégák. Lőrincz Györggyel a júliusi lapszámban Zsidó Ferenc író interjút készített, úgyhogy sok-sok apró részletet megtudhatunk a pályaívről, az ötvenes években lezajlott gyermekkorról, az indulásról és a cseppet sem egyszerű kettős életről, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években a szerző gyári dolgozóként vált az erdélyi magyar irodalom egyik meghatározó, sikeres és egyéni hangú írójává, sőt a rendszerváltozás után sem volt annyira egyszerű a helyzete, hiszen nem lett főállású szerkesztővé, nem lehetett szabadfoglalkozású alkotó, hiszen különböző megyei és városi beosztásokban kultúra- és közösségépítő munkát is végzett. Ahogy teltek az évek évtizedek a karcolatokkal, irodalmi igényi riportokkal jelentkező író, egyre nagyobb ívű munkákhoz látott, a novellák mellett, regényekkel és publicisztika-válogatásokkal örvendeztette meg olvasóit. Most is regényen dolgozik, amely lassan “íródik”, hiszen – saját bevallása szerint – több lehetőség is kínálkozik a befejezésre, s mivel egy disszidens életútjáról van szó, akit 1977-ben “szöktetett” át a határon, a történetnek, amely valóságos eseményeken alapszik, de azért az író világában szuverén és szubjektív minden, máig gyűrűző, ma is vannak olyan vonatkozásai, amelyek a politikai-gazdasági és a mi kisebbségi közösségi életünk eseményeitől függenek. Az írót a két oldalon ülő két fiatalabb szerkesztő- és író-kolléga faggatta. Lőrincz György elmondta, hogy az első karcolatok és novellák után a riport felé fordult a figyelme – 1980-ban megjelent Forrás-kötete is riportokat tartalmaz -, hiszen olyan fordulatot vett akkor az élete, hogy zetelaki helyettes tanári munkája és a családi kapcsolatok többnyire ezt a műfajt kínálták, biztatást is erre kapott több oldalról, de aztán ismét visszatért az elbeszélés műfajához, úgyhogy a nyolcvanas években megjelent két újabb kötetében a hatvanas évek végén mutatkozó markáns novellistát ismerhette meg az olvasó. A Forrás-kötet és az után következő másik két könyv is jelentős sikernek számított akkor Erdélyben. Bár Vári Attilával, Szávai Gézával, Csíki Lászlóval indult a pályája, soha nem tartozott generációs csoportosuláshoz. Élete amiatt is különleges volt, hogy a Székelyudvarhelyi Gábor Áron Rt. mezőgazdasági gépgyár szállítással foglalkozó osztályvezetőjeként, másodállásban lehetett író. KimAradt az irodalmi élet fősodrából, s ennek az volt a következménye, hogy az írt, s úgy, ahogy akart. Ha megkérdik – s most valóban megkérdezték – azt mondja, hogy ő elsősorban erdélyi író. Itt más témák vannak. Az általános emberi mellett speciális élethelyzetekben élünk, s arról szót kell ejteni. Bevallotta azt is, hogy kik voltak mesterei: elsősorban Móricz Zsigmond volt rá nagy hatással, aztán Németh László, Szabó Dezső, a nagy orosz írók, Tolsztoj, Dosztojevszkij, majd – a teljesség igénye nélkül – Hemingway, Csingiz Ajtmatov, Cseres Tibor, Tar Sándor… Azt mondja, hogy egyáltalán nem bánta meg. Ha most lenne kezdő, mindent hasonlóképpen tenne, bár sosem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Ma másfajta valóságanyag van, de az erdélyi, a Székelyföldi magyar írónak most is különleges a helyzete, és a témái sem olyanok, mint egy Pesten vagy urbánus környezetben élő és szocializálódó alkotónak. Vannak még történetei. Ereje, kedve is hozzá. Azt mondja, hogy öt éve nyugdíjas, s immár főállású írónak tekintheti magát, azt írhat, s akkor, amikor szeretne. A kollégák erőt, egészséget kívántak Lőrincz Györgynek, kitartást. Nem a fényben való fennforgás fontos, hanem a köznapi munka. És biztos, hogy az író szeret dolgozni, hiszen a nagy prózai munkák mellett a történésekre is figyel folyamatosan, heti rendszerességgel jelennek meg a jelenből táplálkozó publicisztikái. Simó Márton eloszekelyfold.wordpress.com 2016. július 20.Képes történetekKezdődik a csernátoni olvasótábor A Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen negyedik éve szervez olvasó- és kézművestábort 5–8. osztályos tanulóknak. Képes történetek címmel ma indul a tábor, melyen a hasonló címmel szervezett vetélkedő első nyolc csapata vesz részt. Az olvasótábori műhelyfoglalkozást, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel, Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke és Gombosné Szabó Sára, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa vezetik, míg a kézműves-tevékenységeket a múzeum munkatársai biztosítják a táborlakóknak. A programot filmvetítések, beszélgetések, találkozók színesítik, olyan meghívottakkal, mint Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd Kispál Attila és Kispál Ágnes Evelin, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai, akik interaktív foglalkozást tartanak a táborlakóknak. Idén is lesz színész és zenész meghívottja a tábornak, pénteken Kolcsár Józseffel, a Tamási Áron Színház színművészével zenés beszélgetés lesz a színészélet dolgairól, külön meghívott Lőfi Gellért zeneművész, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója. Szombat este Zsidó Ferenc prózaíróval, az Eirodalom erdélyi irodalmi portál szerkesztőjével Laska Lajos világában kalandozhatnak az érdeklődők. A kevés szabadidőt játékkal, Ika-vári túrával töltik a táborlakók, valamint Dimény H. Árpád költővel, a Székely Hírmondó napilap szerkesztőjével az immár hagyományos táborilap-szerkesztéssel foglalatoskodhatnak. A tábor ma délután kezdődik Müller Henrietta csapatösszerázó játékaival. A műhelyekbe, beszélgetésekbe bárki bekapcsolódhat. A tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Sepsiszentgyörgyi Bertis Kft. és a Bukaresti Valvis Holding támogatja. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. január 16.Beszélgetés Dr. Borsodi L. László tanárral – Olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítaniKötelező házi olvasmányok helyett a tanárok által ajánlott irodalmat olvasnak az általános és középiskolai diákok. A könyvcímeket a pedagógusok határozzák meg, iskolánként, osztályonként változik, hogy mit olvasnak a diákok. Több kérdés felmerül tehát: a „kötelező” feloldásával többet és szívesebben olvasnak-e a fiatalok? Milyen műveket ajánlanak a tanárok? – többek között ezekről beszélgettünk dr. Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanárral. – Az oktatási minisztériumnak a 2006-ban jóváhagyott magyar nyelv és irodalom oktatását szabályozó tanterve a tanuló készség- és képességfejlesztését helyezi előtérbe. A szövegelvű irodalom befogadására összpontosít: eltörli a kötelező házi olvasmányokat, helyette a tanár ízlésére és szakmai érveire alapoz, megengedi, hogy a pedagógusok kortárs szövegeket, ajánlott olvasmányokat emeljenek be a munkatervbe. Ezek ismeretében Ön milyen művek olvasását követeli meg a diákjaitól? – Az, hogy a tanár határozhatja meg, milyen művek elolvasását kéri, nem új keletű, és csak részben igaz, hiszen a kialakítandó képességekhez, illetve a már meglévők fejlesztéséhez a tanterv tartalmaz egy javasolt minimumot, amelyet nem érdemes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és amelynek a követése jótáll azért, hogy alapművek ne maradjanak ki a diákok úgynevezett általános műveltségéből. Tekintettel arra, hogy – meglátásom szerint – a tanterv által biztosított szaktanári szabadságot jelentős mértékben ellehetetleníti a kimeneti követelmény, ezért igyekszem úgy összeállítani a házi olvasmányt képező, illetve a tanóra keretében közösen elolvasandó művek listáját, hogy abban klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapjanak. Az otthonra felhagyott olvasmánylistát (tizedik osztálytól kezdve) két részre tagolom: van azoknak a műveknek a listája, amely – mert nem szabad kötelezőnek nevezni – szigorúan ajánlott, hiszen minimális olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani és irodalmi műveltségre szert tenni, és van egy olyan lista, amely a szó szoros értelmében ajánlott. Abból azok olvasnak, akik kedvet éreznek hozzá, illetve akik rászorulnak, mert például jobb jegyet szeretnének. Törekszem arra, hogy a klasszikus művek mellett kortárs művek is megjelenjenek a palettán – és itt nincs lehetőség, de érdemes lenne tisztázni a kortárs fogalmának különböző jelentéseit –, de legalább ekkora kihívást látok abban, hogy a klasszikusokban felfedeztessem tanítványaimmal azokat a kérdéseket, amelyek rokonságot mutatnak az övékéivel, vagy azokat a válaszokat, amelyeket (ha eljutunk idáig) ezek a művek tettek fel nekik. Az is célom, hogy a klasszikus művek által felismertessem és elfogadtassam – nevezzük toleranciára való nevelésnek – a régi és a mai, a klasszikusnak mondott és a kortárs közti különbséget, azt, hogy más értékrendeknek is van létjogosultságuk a sajáton kívül (ha egyáltalán meg lehet határozni ezt a sajátot). – Egyetért azzal, hogy az irodalom megértésének kulcsa a művekkel való személyes találkozás, ugyanakkor tanári tapasztalata azt mondatja önnel, hogy a diákok többségén egyre inkább eluralkodó vásárlói szemlélet elszólítja a fiatalokat a könyv mellől. Mennyit olvasnak a diákok? – A mai diákok olvasás szempontjából nem mindenevők, ma már nem sok olyan diák van, akik válogatás nélkül falnák a könyveket, főként a szépirodalmat. Az utóbbi évtizedek digitális technikai vívmányainak, eredményeinek köszönhetően sokuknak nem a könyv az elsődleges információszerzési forrás, nem a szépirodalom olvasása a(z) (szabad)idő kitöltésének fő formája. Ehhez még hozzájön az, hogy – enyhén szólva – kevesen látnak jó példát otthon vagy a tágabb környezetükben, hiszen most nőtt fel egy olyan szülőgeneráció, amelynek jelentős része szintén nem olvas, tehát nem olvastat, és így nem is áll jogában olvastatni.Annak ellenére, hogy az én diákjaim is az imént körvonalazott világ fiai, leányai, sokan vannak, akik olvasó lények. Egy részük olyan környezetből jön, ahol az olvasásnak hagyománya van, ezért maguk is gyakorlott olvasók, akik iskolait is, mást is vagy csak mást olvasnak, ami egyáltalán nem baj. Másik részük az általam alkalmazott módszerek (pl. közös megbeszélés, előzetesen megadott szempontok alapján a diákok által tartott kiselőadás formájában történő interpretáció stb.) hatására kezdenek el rendszeres(ebb)en olvasni, kezdetben kisebb-nagyobb félreértésekkel, szövegértési nehézségekkel küszködve, de sok akarattal, odafigyeléssel és jó szándékkal elindulnak a fejlődés útján, és látványos eredményt érnek el a négy év végére. És vannak olyanok, akik úgy járják végig a középiskolát, hogy ügyeskedéssel, internetes tartalmak segítségével hallomáskultúrára tesznek szert, már most, fiatalon életelvvé avatva a sine nobilitate magatartást. Világos, hogy nincs hatékony irodalomoktatás a diákok olvasása nélkül. Szükség van tehát a tanulói hozzáállásra és nyitottságra, az akarásra, ennek ébren tartásában pedig a szülői segítségre. Ugyanakkor körülmények ide, követelmények oda, az olvasóvá nevelésben a felelősség jelentős része a tanítóké és tanítónőké, illetve a miénk, irodalom- és nyelvtanároké. – A tanterv megengedő az ajánlott olvasmányok számával, a pedagógus maga dönti el, hogy hány és milyen művek olvasását követeli meg a tanítványaitól. Ön hogyan jár el ebben, hány könyv elolvasását hagyja fel a középiskolásoknak? – Kilencedik osztályban három regényt és két drámát kell elolvasniuk a diákoknak, de ebben nincsenek benne a részletek, a rövidebb terjedelmű epikai alkotások, és ez vonatkozik mind a négy tanévre. Tizedik osztályban négy regényt és három drámát, tizenegyedik osztályban öt regényt és egy drámát, tizenkettedikben pedig három regényt és egy-két drámát kérek a tanítványaimtól. Ez a felsorolás – az elmúlt évek követelményeihez képest – egy minimumot tartalmaz, amit a diákok teherbírásának csökkenése és szövegértési képességük romlása, tehát a szövegolvasás tempójának lassulása magyaráz. A mennyiségi szempont helyett tehát sokkal inkább az a célom, hogy kevesebb művel és lassú olvasással neveljem értő irodalomolvasóvá a rám bízottakat. Aki meg többet szeretne olvasni, annak van lehetősége: ott az ajánlott lista és a korlátlan lehetőségeket ezen a téren is nyújtó nagyvilág. – Tanóráin a kortárs művekkel is ismerkedhetnek a tanulók… – A kortárs művek felsorolásába a költőkét is belevenném, mert az olvasóvá nevelésben ugyanolyan szerepük van a lírai szövegek értelmezésének, mint az otthon elolvasott művek interpretációjának. Íme, néhány szerző (a teljesség igénye nélkül), akivel foglalkozunk: Baka István versei, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Verhovina madarai, novellák, Dobai Bálint versei, Esterházy Péter Esti, Pápai vizeken ne kalózkodj!, Garaczi László: Arc és hátraarc, Kertész Imre: Sorstalanság, Kaddis a meg nem született gyermekért, Kovács András Ferenc versei, Ottlik Géza: Iskola a határon, Székely János versei, Szilágyi Domokos versei, Tánczos Vilmos: Elejtett szavak stb. A felsoroltakon kívül a kortárs fogalmát tágabban értve Franz Kafka-, Albert Camus- és Örkény István-műveket, illetve József Attila-, Pilinszky János-költeményeket is értelmezünk órán. A tanórákon kívül a Márton Áron Főgimnáziumban az irodalomtanárok munkaközössége időről időre rendhagyó irodalomórákat és írókkal, költőkkel való közönségtalálkozókat is szervez. Az utóbbi egy-két tanévben tanulóink így találkozhattak Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkkel, Lőrincz Csongor irodalomtudóssal, Balázs K. Attila, Zsidó Ferenc írókkal és Bálint Tamás költővel, valamint Tompa Andrea íróval, a Fejtől s lábtól szerzőjével.Meggyőződésem, hogy az olvasóvá nevelésben a klasszikus művek olvasásának éppúgy szerepük van, mint a kortárs műveknek, a napi munkának éppúgy, mint a rendhagyó kereteknek. Ha ezzel a belátással, sok türelemmel és a szakma iránti alázattal végezzük teendőnket, talán értő fülekre és szívekre talál a diákoknál az, hogy miről is beszélnek az irodalomtanárok, és főként, hogy mi az irodalom célja és értelme ezen a Földön. Pál Bíborka Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. február 14.Túl a Gutenberg-galaxison és a világhálón – felolvasó körúton az E-MILFarsangi felolvasás-sorozatot tart mától péntekig hat városban az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke a Krónikának elmondta, az irodalmi felolvasó körút keretében ezúttal Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Brassóba, valamint a határon túlra, Szegedre is ellátogatnak az erdélyi írók-költők. A rendezvénysorozat kedden az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban indul, ahol a város szülöttje, Karácsonyi Zsolt, valamint Serestély Zalán és Varga László Edgár lép fel. „Néhány éve sikeres sorozatunk volt az Irodalmat a vidéknek, amikor falvakban, olyan településeken találkoztunk az olvasókkal, ahová ritkábban jutnak el írók. Tulajdonképpen ennek a folytatása a mostani farsangi felolvasássorozat, amelynek keretében hat városba érkezik az E-MIL íróinak egy-egy komolyabb különítménye" – mondta el az elnök. Kérdésünkre kitért arra is, hogy felolvasásaikon generációtól függetlenül részt vesznek az olvasók, a szerzők pedig mindenkit várnak az eseményekre – Aradon például diákoknak tartják az irodalmi estet a Csiky Gergely Főgimnáziumban. „Magyarországon, de Délvidéken, Felvidéken is felolvastak már az erdélyi írók, a mostani szegedi »kiszállással« is az a célunk, hogy ne csak mi hívjunk meg külföldi szerzőket, de az erdélyi írók, irodalom is bemutatkozzék a határon túl. Az E-MIL írótáborába, a Kolozsvári kikötőbe, valamint a Kolozsvári Magyar Napokra is rendszeresen hívunk külföldi szerzőket. A felolvasás, irodalmi est egyébként a legjobb módja a művek népszerűsítésének, hiszen a Gutenberg-galaxison és a világháló dominanciáján túl is van élet: fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet, az olvasókkal történő élő találkozást" – mutatott rá Karácsonyi Zsolt. Hozzátette, az E-MIL-rendezvények a jövőben is rendületlenül folytatódnak, az Álljunk meg egy szóra kolozsvári beszélgetősorozat következő állomásán, február 23-án Selyem Zsuzsa írót faggatja László Noémi. Márciusban az 5 éve elhunyt Fodor Sándorra emlékezik a liga: konferenciát tartanak az író munkásságáról. „Azért is fontosnak tartjuk a Fodor Sándorra való emlékezést, mert ő volt az E-MIL első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke" – fogalmazott Karácsonyi Zsolt. A felolvasó körút résztvevői kedden Aradon, a főgimnáziumban és Temesváron, az Új Ezredév Református Központban, szerdán Szegeden, a Millenniumi Kávéház és Klubban, csütörtökön Nagyváradon, a Posticum-házban, pénteken Brassóban, a Reménység Házában, szintén pénteken Marosvásárhelyen, a G. Caféban várják a közönséget. Műveiből olvas fel többek közt Balázs Imre József, Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Király Farkas, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2017. február 15.Farsangi felolvasások az E-MILesektőlA kortárs szerző is ember „Azért járunk ilyen helyekre, hogy megmutassuk, hogy nem csak Arany János, Pilinszky, Petőfi vagy Ady és a többi volt nagy költő, hanem bizony az élő szerzők is meg tudnak állni a saját lábukon, kényelmesen el tudnak helyezkedni egy széken, akárcsak ti, ugyanúgy emberi lények vagyunk” – így indított a farsangi felolvasás első állomásán Karácsonyi Zsolt költő a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában. A kortárs magyar irodalmat népszerűsítő Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) írói-költői elhatározták, hogy február 14–17. között, több mint 1200 kilométert megtéve gondoskodnak arról, hogy az irodalomkedvelők a farsangi időszakban se nélkülözzék a kortárs szerzőket. A Csiky Gergely Főgimnázium X–XI. osztályos diákjaival találkozott február 14-én délben az E-MIL három tagja:Karácsonyi Zsolt aradi születésű, egykori csikys diák, akinek eddig több verseskötete is megjelent már, jelenleg a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője és az E-MIL elnöke. Őt elkísérte a felolvasó körútra Serestély Zalán író, költő, akinek eddig egy verseskötete jelent meg, készülőben van a prózakötete, valamint Varga László Edgár költő, író, akinek szintén egy kötete jelent meg, most dolgozik a másodikon. A kortárs szerzők saját költeményeket olvastak fel a diákoknak, majd beszéltek az alkotási folyamatról, az irodalmi pályakezdésről, az ihletről vagy annak hiányáról, és egy általuk összeállított kortárs szerzők neveit tartalmazó listával járultak hozzá a Csikys Kortárs Könyvkommandó csapatának a támogatásához. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája irodalmi rendezvénysorozatának második állomása Temesvár, majd az alábbi állomások következnek: Szeged, Millenniumi Kávéház és Klub (Dugonics tér 12.), február 15. 19 óra. Fellépnek: Farkas Wellmann Éva, Karácsonyi Zsolt, Serestély Zalán, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Elek Tibor. Nagyvárad, Posticum Ház (Teiului utca 26.), február 16. 18 óra. Fellépnek: Karácsonyi Zsolt, Király Farkas, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Serestély Zalán. Brassó, A Reménység Háza (Moldovei utca 2.), február 17. 18 óra. Fellépnek: Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc. Beszélgetőtárs: Szonda Szabolcs. Marosvásárhely, G Café (Cuza Vodă utca 33.), február 17., péntek 18 óra. Fellépnek: Balázs Imre József, Fekete Vince, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László. Beszélgetőtárs: Zsigmond Andrea. Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad) 2017. április 17.Erdélyi magyar prózaírók román antológiájaVolt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 17.KMN – Regényterápia és a mindenhol érvényes Erdély-narratívaNem azért jók az utóbbi évek-évtizedek nagy sikerű Erdély-regényei, mert Erdélyről szólnak, hanem attól, ahogy meg vannak írva – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott szerda délutáni beszélgetésen. Ezen irodalomtörténészek, kritikusok elemezték a magyar szépirodalom azon nagy sikerű alkotásait, melyek Erdély, a romániai magyarság elmúlt száz évét dolgozzák fel. Demeter Zsuzsa egyetemi tanár, szerkesztő Balázs Imre Józseffel, Bányai Évával és Zsidó Ferenccel beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a szerzők nemrég megjelent kritikakötetei kapcsán, arra keresve a választ, hogy mennyire érthetők a nem erdélyi olvasók számára Bodor Ádám, Dragomán György, Vida Gábor, Láng Zsolt, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond, Szabó Róbert Csaba, Nagy Koppány Zsolt és más szerzők erdélyi, romániai ihletésű történetei. Bányai Éva úgy vélte, annyira jó szövegekről van szó, hogy ezekhez nem kell feltétlenül referenciákat keresni. Balázs Imre József szerint ezeknek lehetnek regionális olvasatai, mást mondhatnak az erdélyi, és mást a magyarországi olvasó számára, de ha számunkra van értelme, meg tudjuk tanulni az olvasatát, ahogy Tolkien művében, a Gyűrűk urában is értjük Gondor vagy Középfölde történetét. Bányai Éva szerint szocializáció kérdése is, hogy kinek mit mond egy „erdélyi alkotás”, Zsidó Ferenc ellenben Faludy Györgyöt hozta fel példaként, aki úgy vélte, háttérismeret nélkül nem érthetők az Erdély-történetek, például Móricz Erdély-trilógiája. Tompa Andrea könyveit ellenben szinte jobban szeretik Magyarországon, mint Erdélyben, tette hozzá. Balázs Imre József úgy fogalmazott, jó kulcs a nyelv felől megközelíteni a műveket, hiszen csak egy részük a történet, a tényanyag. Tompa Andrea megtalálta azokat a figurákat, akik nem a hétköznapi szürke nyelvet beszélik. Bőbeszédű elbeszélőkkel van dolgunk, de ezek belső beszédek, monológok, az írónő szereplőivel mondatja el az elmondhatatlant, kitalál egy nyelvet, mely hiteles, mondta Bányai Éva. A traumák nem a regényekben vannak, hanem a fejünkben” - hívta fel a figyelmet Balázs Imre József arra a kérdésre válaszolva, hogy ezek a sérült Erdély-képet mutató szépirodalmi művek kínálnak-e alternatív haza fogalmat, feloldást a Trianon vagy a kommunizmus okozta traumákra. Úgy vélte, eleve a témájuk miatt nagyon terápiás hatásúak, ezért is lehet őket ajánlani. A traumafeloldást, a katarzist a 89-es forradalom jelentheti, a legtöbb mű ezzel is zárul, de vannak, akik „kiszólnak”, jelezve: a rendszerváltás nem azt hozta, amit vártak. „Nem csak Erdélyről szólnak, hanem általában a hatalomról, a félelemről”- jellemezte a műveket Bányai Éva. Rámutatott, éppen ezért idegen nyelvű fordításban is működhetnek, hiszen nagy erényük, hogy kisebbségi pozícióból teszik általánossá a történetet. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 13.„Nem biztos, hogy nagyon jó, de legalább nem sok”Írók és olvasóik a képtárban Csütörtökön a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében Bálint Tamás, Zsidó Ferenc, Szonda Szabolcs és Szakács István Péter szerzők találkoztak olvasóikkal. Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, a szerzők beszélgetőtársa beköszöntőjében úgy fogalmazott, az E-MIL jóvoltából ezúttal „Hargita megyei különítmény érkezett háromszéki erősítéssel”. Bálint Tamás háromkötetes székelyudvarhelyi költő, közgazdász 2007-ben A pap leánya, birtokostul című kötetével Méhes György debüt-díjban részesült. Jelenleg eposzt ír, amelyről úgy véli, „ha fele annyira sikerül, mint ahogy elképzeltem, nagyon jó lesz”. Az ugyancsak székelyudvarhelyi Szakács István Péter prózaíró, irodalomtörténész, publicista megjegyezte, minden író a saját művét olvassa a legszívesebben. „Ha önök fele ennyi empátiával olvasnak majd minket, akkor már megérte, hogy idejöjjünk”. A Steven Cook írói álnevet is használó, jelenleg egy net-naplón és egy elbeszélésköteten dolgozó nyolckötetes szerző magyartanárként keresi kenyerét, emellett az Eirodalom – erdélyi irodalmi portál szerkesztője, csakúgy, mint a néprajzkutatóként doktorált, megrögzött repülőmodellező Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, szerkesztő, műfordító, dramaturg, tanár. Szonda Szabolcs költő, műfordító, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója is a jelenlévő szerző-tanáremberek sorát gazdagította, ugyanis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen vezet műfordítás-műhelyfoglalkozásokat. Lévén, hogy egyik meghívott sem főállású író, adta magát a kérdés, milyen szerepe van az írásnak az életükben? Bálint Tamás sokáig úgy vélte, nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a számok és a betűk között. „Az elmúlt időszakban azonban kezdtem úgy érezi, hogy bár imádom az irodai munkát, egy hátsóval nem lehet annyi lovon ülni, és negyvenéves koromra a közgazdaságtant irodalommal kapcsolatos foglalkozásra váltanám”. Szakács István Péter magyartanárként elmondhatja, az irodalomból él, bár nem úgy, mint Maupassant, aki tíz év alatt „összeírt” egy jachtot. Zsidó Ferenc írói élete nem sokban különbözik a „nem író” életétől. „Ugyanúgy eszem és mosom a fogamat, aztán valahová a három gyermek és a tanítás közé megpróbálok befértetni valamennyi írást is.” Hozzátette, a jövőben is tartaná a legutóbbi kispróza-kötete és a hamarosan megjelenő, Huszonnégy című regénye között eltelt ötéves munkatempót, hiszen, bár nem biztos, hogy öt év alatt valami nagyon jó mű kerekedik, „de legalább nem sok”. Szonda Szabolcs szereti a munkáját, hiszen úgy érzi, az többről szól, mint kipipálni a napi teendőket. A műfordítások kapcsán hangsúlyozta, fontos, hogy valamilyen szinten bele tudja helyezni magát a fordításokba, hogy szeresse a fordítandó művet, ellenkező esetben az olvasó megérzi, hogy pusztán munkáról van szó. „Közben meg fejben írok, a fordítással a bennem rejtőző prózaírói vénát is gondozgatom.” Az est záró mozzanataként a szerzők dedikáltak. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 20.Könyvek reneszánszaSikeres volt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Igazi könyvmámor járta át a hét végén a Nemzeti Színház tereit. A 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtöktől vasárnapig százasával vonzotta a színház előcsarnokába az olvasni szeretőket. Kendőben alvó újszülöttel, egy-két éves látogatóval – akinek egyelőre a belső tér lépcsői, korlátai jelentették a nagy kalandot –, izgatott óvodásokkal, kisiskolásokkal, sok csapatnyi tizenévessel, ajándékot válogató kismamákkal és ősz hajú kultúrabarátokkal is találkoztunk ezekben a napokban az írott szó színekben, hangokban gazdag ünnepén. Péntek délelőtt a könyves standok között papírlapokkal szaladgáló kamaszokra figyeltünk fel. Bár nagyon siettek, pár percre sikerült őket megállítani, hogy elmondhassák, a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskolából jöttek, és éppen egy tízpontos feladatsort igyekeznek megoldani, többek között tíz állatos és ugyanennyi történelmi könyvet kell találniuk. Azt is elárulták, hogy a játékot a tanintézetük szervezte, és más felső tagozatosak is részt vesznek benne. Hasonló ötlettel tette izgalmassá ötödikes osztálya számára a vásárlátogatást Hints Andrea, egy marosvásárhelyi iskola pedagógusa. – Egyebek mellett azt kellett a gyermekeknek eldönteni, hogy a kiállított könyvek közül melyiknek ítélnék oda a Szép Könyv díjat, és melyik a kedvenc könyvük, ugyanakkor meg kellett nevezniük hármat a vásáron standdal részt vevő kiadók közül. A diákjaim nagyon szeretnek olvasni, erre a rendezvényre is nagy lelkesedéssel jöttek, többen zsebpénzt is hoztak magukkal, amit jó ideje gyűjtögettek erre az alkalomra. Olyan gyerek is volt, aki a szüleinek is vásárolt könyvajándékot – mondta Hints Andrea, majd azt is elárulta, hogy osztályából két csapat is benevezett a vásár olvasójátékára. Dél felé már nemcsak szervezetten, hanem kisebb baráti társaságokban is érkeztek gyermekek, fiatalok. Az angol könyvek asztalánál két tizenéves fiú várt a sorára, aztán románul próbálták elmondani a kiadó illetékesének, hogy egy új horrorfilm könyves változatát keresik. Később az emeleti részen találkoztunk újra velük. Úgy tűnt, ott szerencsével jártak, ha kézbe nem is kaphatták, az egyik kiadótól megtudták, hogyan rendelhetik meg a keresett könyvet. Az előcsarnok másik végén két lány éppen egy angol szerző sikerkönyvét kérte le a polcról, mások háziolvasmányos listát böngésztek. Az idősebbek között olyan vásárlóval is találkoztunk, aki születendő unokájának keresett mondókás könyvet. A második gyermekét váró Kalith Katalin szintén a gyermekkiadványok között válogatott. – Nem hagynám ki egy évben sem ezt a rendezvényt. Gazdag és színvonalas a kínálat, mindig megtalálom, amit keresek. Hároméves kisfiamnak saját listája is van, ő most főleg a Maszat-könyveket keresi, de foglalkoztató füzetet, ünnepi kifestőst is kap. Magamat egy szép naptárral ajándékozom meg – mondta az édesanya, aki fiával a gyermekkoncertre is jó időben befizetett. A harmincas évei végén járó Erika először mindig egyedül jön el a vásárra, hogy kiélvezhesse a könyvsziget hangulatát, később pedig kamasz fiával is visszatér. – Az első években nem hoztam sok pénzt, de mindig maradt bennem hiányérzet egy-két itt hagyott kiadvány miatt. Így most már egyre nagyobb összegeket teszek félre erre az alkalomra. Csak most érkeztem, és már öt pszichológai könyv lapul a nejlonszatyromban. Rendszerint a fél fizetésemnek megfelelő összeget hagyom itt, de nem bánom. Elsősorban magamnak vásárolok olvasmányokat, mert úgy gondolom, ha az én lelkem rendben van, a szeretteimnek is szép lesz majd a karácsonyi ajándék – nevette el magát beszélgetőtársunk. Pár olyan vásárlátogatóval is találkoztunk, akik szerint a korábbi évekhez viszonyítva idén szegényesebb volt a vásár kínálata. Simon György magyar szakos tanár ezzel szemben nagyon változatosnak találta a felhozatalt, és külön kimelte a fiatal korosztálynak szóló programok gazdagságát. – Így lehet a könyvet igazán eljuttatni a gyermekekhez – vonta le a következtetést a pedagógus. Ezernyi kis olvasó A marosvásárhelyi könyvvásárnak mindig elsődleges célja az új nemzedékek megszólítása, idén azonban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kapott a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom. Ennek miértjéről Makkai Kingát, a gyermekprogramok szervezőjét kérdeztük. – Ebben az évben sok szép gyermekeknek szóló kiadvány jelent meg az erdélyi könyvpiacon. Külön kiemelném a Gutenberg Kiadót, amely az idei budapesti Ünnepi Könyvhéten Lackfi János Kutyából szalonna című, Kürti Andrea illusztrálta verskötetével a Szép Magyar Könyv díjat is elnyerte. A Gutenberg öt könyvet mutatott be a marosvásárhelyi könyvvásáron, a Koinónia Kiadó három-négy könyvbemutatót tartott, és a Mentor Könyvek Kiadó, illetve a Kreatív Kiadó is gazdagította ilyen téren is a vásárprogramot. – Mekkora gyermektömeget sikerült megmozgatni? – Húsz közönségtalálkozót szerveztünk a fiatal olvasóknak, és minden alkalomra két-két osztályt hívtunk meg. Közel ezer gyermek vett tehát részt ezeken az együttléteken, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik csak a vásártéren fordultak meg. Az olvasójátékra összesen 714-en neveztek be. Az V–VIII. osztályosok körében volt a legnagyobb az érdeklődés, ők 500-an jelentkeztek. A kisiskolás játékosok ajándékként a számukra kijelölt Fény Sebestyén című könyv szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhattak. A közönségtalálkozó telt házas volt, és szombat délre az említett mű is kifogyott a vásári készletből. Szintén telt házzal zajlott a Papírrepülők című előadás, amelyet a középiskolás versenyzők kaptak jutalmul, és az V–VIII.-osoknak szervezett Kulcs is – összegzett Makkai Kinga, aki szerint a könyvünnepen és a mindennapokban is a középiskolás korosztályt a legnehezebb megszólítani. Szemezni egy könyvvel Szombat estére még mindig standtól standig ért a vásári embertenger. Az idei keresletről a kiadókat kérdeztük. Kleindl László, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó vezetője úgy vélte, a könyvvásár iránt évről évre nő az érdeklődés, és a vásárlók nem az árak, hanem személyes érdeklődésük, elvárásaik alapján döntenek. – Idén is a gyermekeknek szóló kiadványok, a meséskönyvek, albumok, állatlexikonok mennek a legjobban. Egyértelműen érződik, hogy közeledik a karácsonyi ajándékozás időszaka. Ami viszont meglepő, hogy a kedvezőbb áron kapható antikváriumi könyvek iránt nincs nagy kereslet, legalábbis a mi standunknál ez volt a helyzet – tette hozzá a kiadó vezetője. A magyarországi Jelenkor Kiadó az idei könyvvásár díszmeghívottja volt. A kiadó kínálatából azon szerzők művei bizonyultak a legnépszerűbbeknek, akikkel az irodalmi esteken is találkozhatott a publikum. Kemény Zsófi, Peer Krisztián könyveit nemcsak a fiatalok, hanem a középkorú és idősebb olvasók is megvásárolták – tudtuk meg a Jelenkor standjánál, ahol a kiadó illetékesei azt is elmondták, hogy az ár nem volt mérvadó, voltak, akik mérlegelés nélkül összekapkodták a keresett 3–4 négy könyvet, és olyan vevők is akadtak, akik többször visszatértek, szemeztek a kiszemelt kiadvánnyal, míg végül megvásárolták. A sokismeretlenes egyenlet A csíkszeredai Gutenberg és Pallas-Akadémia Kiadó illetékese, Tőzsér Kinga úgy érezte, szombaton valamivel gyengébb volt a forgalom a standjuknál, mint a korábbi években, a könyvbemutatókon ajánlott új kiadványaik közül azonban már a vásár második napján több is elfogyott. Szabó Róbert Csaba nyomdafriss meseregényéért, László Noémi új verskötetéért is „fordulniuk” kellett egyet, hogy a csíki raktárból pótolják a készletet. Tőzsér Kinga úgy vélte, a Kaláka-koncert is fokozta az érdeklődést bizonyos kiadványok iránt. Nemcsak a Kutyából szalonna című Lackfi János-verskötet kelt el, hanem a két évvel korábban kiadott Ragyog a mindenség is újra népszerűnek bizonyult. Sokan kerestek gyermekirodalmat, de a felnőtt széppróza, például Zsidó Ferenc Huszonnégy című új regénye is célba talált. Ifj. Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője így fogalmazott, amikor az idei keresletről faggattuk: – Ez olyan, mint amikor azt kérdezik tőlem, hogy hogy vagyok. Olyankor sosem panaszkodom, de nem is dicsekszem. Úgy gondolom, a könyvpiac egy olyan sokismeretlenes egyenlet, amelyről nem lehet egyértelmű felmérést készíteni. A korízlés folyamatosan változik, és ez jó. Az utóbbi idők statisztikái szerint nem az olcsó, gyenge minőségű könyvek keresettek, az olvasók valahonnan, abból a kevésből, amijük van, kiteremtik a drága és értékes irodalomra költendő pénzt. A magyarországi mellett mintha egy kicsit az erdélyi irodalom is fellendült volna. Az idei könyvvásáron az új szerzők nagy olvasottságra leltek, összességében nézve pedig minden, amit itt tapasztaltam, ellentmondott a könyvkiadás hanyatlására irányuló feltevéseknek. Mi több, úgy tűnik, reneszánszát éli a könyves világ. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 28.Írói üzenetek nyomában a VigadóbanLegyen kritika közöttünk! Csütörtökön, a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében író–olvasó találkozót rendeztek dr. Borcsa János kritikus–irodalomtörténész–könyvkiadóval az Írói üzenetek nyomában című tanulmánykötete és az általa szerkesztett Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek megjelenése apropóján. Ferencz Éva tanárnő köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd miután ismertette az est főszereplőjének eddigi életútját, az Írói üzenetek nyomában című kötetet méltatta. A három fejezet közül az elsőben tizenhat kritika és recenzió kapott helyet, amelyekben verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolat, haiku, aparegények, bukolikák és alkotóik tárulnak ki és fejtődnek meg. „Borcsa János kritikáiban, tanulmányaiban egyaránt helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert Fekete Vince, Markó Béla, Bogdán Vilmos vagy Bogdán László, a 19. századi naplóíró Kozma Katinka és Szentkatolnai Bálint Gábor”, hangzott el. Jelen kötetben az erdélyi irodalom kortárs klasszikusai (Bogdán László, Ferenczes István, Kántor Lajos, Ferencz Imre, Kenéz Ferenc, Lőrincz György), a középnemzedékbeliek (Fekete Vince, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Zsidó Ferenc, Tompa Andrea, László Noémi) és a fiatalabbak (Bálint Tamás, Muszka Sándor) is jelen vannak. A második részben két nagyobb lélegzetvételű tanulmány, illetve egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata olvasható Legyen kritika közöttünk! címmel, míg a harmadik rész – a jegyzetek mellett – jeles vagy tragikus évfordulók kapcsán született írásokat tartalmaz. Az egyetemes értékek mentén (becsület, erkölcs, haza, szabadság) írt jegyzetek kiállták az idő próbáját, fogalmazott a méltató. „Bár lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő üzenete volt minden írásnak, így, egy kötetbe gyűjtve érik egységes egésszé, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé”. Végezetül a Legyen kritika közöttünk! című írásból idézett: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjunk hasznos dolgok elmondására.” A folytatásban Gazda József író a Szentkatolnai Bálint Gábor válogatott műveit tartalmazó kötetet (erről bővebb beszámolót csütörtöki lapszámunkban olvashattak) ismertette, majd a szerző dedikált. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 30.Borcsa János, a beavató és beavatott„A végtelen idő, illetve a történelem korlátai között élő ember kísérleteket tesz véges élete folyamán: hozzáad a teremtett világhoz, ezáltal próbálná életét is meghosszabbítani…” – írja Borcsa János egyik kortárs költőnk munkásságáról elmélkedve. Az Írói üzenetek nyomában című új kötetében található ez az írás. A kritikus új kötete a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jött ki a nyomdából, és kritikák, tanulmányok, jegyzetek gyűjteménye, melyek 2010–2016 között jelentek meg első közlésben különböző napilapokban, folyóiratokban, periodikákban, internetes portálokon. Megnevezni őket már csak azért is érdemes, mert szép térképét rajzolják meg Borcsa János szellemi hatósugarának. Háromszéken, szűkebb pátriánkban a Háromszékben és a Székely Hírmondóban közölt, Székelyföldön, illetve általában a magyar nyelvterületen a Székelyföld kulturális folyóiratban, Erdély-szerte a Helikon, a Korunk folyóiratokban, az anyaországban a Bárka, a Hitel, a Forrás hasábjain, a nagyvilágban pedig a Kortárs Online, illetve az előbb felsorolt kiadványok internetes oldalain. Joggal tarthat számot Borcsa János az egyszerre táguló és szűkülő világfalu olvasóinak érdeklődésére. Kritikáiban, tanulmányaiban és irodalmi jegyzeteiben éppen úgy helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert alkotó (Fekete Vince, Markó Béla, Molnár Vilmos, Bogdán László), mint a 19. századi naplóíró Kozma Katinka, vagy általában klasszikusaink. Jegyzetei, bár többségük adott időpontban s adott alkalomból keletkeztek első közlésükkor, kiállják az idő próbáját, lévén, hogy egyetemes értékek mentén íródtak, úgy mint becsület, erkölcs, haza, szabadság. S lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő, megfontolandó üzenete volt minden írásnak, de így, egy kötetbe gyűjtve kerekedik ki, érik össze egységes rendszerré, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé. A három ciklus közül az első kritikák és recenziók gyűjteménye, 16 méltató, olvasótoborzó, vagy ahogy egy előző kötetét emlegették, olvastató írás. Verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolatok, haikuk, aparegény, bukolikák világa tárul fel bennük, és velük együtt az alkotók kerülnek közelebb az olvasókhoz: Bálint Tamás, Bogdán László, Elek Tibor, Fekete Vince, Ferencz Imre, Kántor Lajos, Kenéz Ferenc, László Noémi, Lőrincz György, Lövétei L. László, Markó Béla, Molnár Vilmos, Muszka Sándor, Temesi Ferenc és Zsidó Ferenc. A második ciklus két nagyobb lélegzetvételű tanulmányt tartalmaz, egyik a haza és magyarság kérdését vizsgálja erdélyi magyar költők műveiben, a másikban Tompa Andrea 2013-ban megjelent nagyregényéről értekezik, a harmadik pedig egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata Legyen kritika közöttünk! címmel. A kötet harmadik részében irodalmi jegyzetek olvashatók, amelyek irodalmi évfordulók, események kapcsán születtek. Hogy van-e, illetve mi szükség van a kritikára, így válaszolja meg a kérdést Borcsa János: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, hogy ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjon hasznos dolgok elmondására. Megtörténhet ugyanis, hogy szava hamarabb eljut az olvasóhoz, mint az íróé, minthogy az irodalomkritika nem önmagáért készül, hanem valósággal keresi, hogy minél előbb eljusson az olvasóhoz, hiszen értelme akkor van (…), ha befogadóra talál.” A napokban olvastam egy nagyon szép történetet. Eszerint a tibeti hagyomány azt tartja, hogy egy könyvnek energiája, értsd, lelke van, nem halott, papírra nyomtatott betűkből áll. A könyv viszont csak akkor él, ha éltetik a lelkét, fenntartják az energiáját. A buddhista szerzők ezért a könyv lelkét felolvasás útján adják át a beavatottnak, aki a maga során fölolvassa a könyvet másoknak. Ezt a tibetiek eleven, hallás általi átadásnak nevezik, és a könyv lelke akkor kezd élni, amikor a hallás utáni átadást aktív olvasás követi. Tibetben úgy vélik, csak így tudja a könyv betölteni a funkcióját. Kettőzötten igaz ez Borcsa János Írói üzenetek nyomában című kötetére, általában irodalomtörténészi, kritikusi munkájára. Borcsa János egyszerre beavató és beavatott. Kívánom, hogy legyen minél több beavatottja ezután is, és az írásai által megismert íróknak szintén! Ferencz Éva / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 20.Blokkregényt olvasott már?Ismerős a korláton csúszkálva közlekedés, a bejáratot elbarikádozó, földön fetrengő részeg szomszéd, az ablakon kiadott lekváros kenyér vagy a nyálgalacsin gyártása, hogy valaki beletenyereljen vagy belelépjen? Van, akinek poén a blokkos élet, hálás érte, és még meg is ihleti. Öt éve tett ígéretét betartva kedden délután bemutatta Székelyudvarhelyen új regényét Zsidó Ferenc. A székelyudvarhelyi születésű, Székelykeresztúron élő magyartanár legelső könyvének megjelenése után tizenöt évvel ismét a regény műfajához nyúlt, Huszonnégy című művével új típusát hozva létre az elbeszélő irodalomnak, az ún. blokkregényt. Miként a szerző némi iróniával megjegyezte, épp mire a nagy szomszédolások kora lejárt. Bár tény, hogy a blokkban még most is van némi összetartás, működnek azok a bizonyos láthatatlan csápok. Ő maga mindig is blokklakó volt, a három szoba, összkomfort csábereje rá is ugyanúgy hatott annak idején, mégsem csupán saját sokrétű élményeire hagyatkozott, hanem közel tíz évig embertípusokat és anyagot is gyűjtött másoktól. Majd annak a sokak számára ismerős állapotnak a leírására vállalkozott, amelyen a tömegpszichózis egyik elmélete nyugszik, nevezetesen hogy tömegben csökken az egyén IQ-ja, mivel már nem kell gondolkodnia, hisz senki más sem teszi. A leépülés folyamata a főhősben is végbemegy: a meghasonlott újságíró valami maradandót szeretne alkotni, végül azonban ráébred, hogy meghaladja a vállalkozás, hiszen ilyet bárki tudna írni, aki hasonló miliőben él. Bár novellafüzérnek tűnik, valójában egy keretes történetről van szó, a főhősön keresztül egy tömbház húsz lakrészét és négy közös terét – a pincét, lépcsőházat, tárolót és padlást – járja körül, mindezt huszonnégy óra alatt. A regény ötletét egy pincezugban rajtakapott szerelmeskedő párról bevillant régi emlék adta, azontúl pedig „megírni, hogyan élünk – felkelünk, dolgozunk, nyűglődünk –, a kis semmiségek mögött meglelni a mélységet, mindezt egy keretbe helyezve, érdekes stílusban tálalva”. Az életszagú történetek közül egy igazán pozitív töltetű rész emelkedik ki, és egyben ennek az abszurd boldogságnak a megírása bizonyult számára a legnehezebbnek, mert „a feszültségek és problémák könnyebben elmesélhetők, kitapinthatóbbak”. A feltevést, hogy a harmadik személyben megjelenített, cseppet sem szeretetreméltó főszereplő vagy a külső narrátor mennyire Zsidó Ferenc, elhárította magától: tudatosan nem magát írta bele a regénybe, az életrajzi elemeket is megbuherálta, a lakókat pedig távolról kezelte, épp azért, hogy bárhol érvényesnek hasson. A könyvben kevés a leírás, hogy épp csak képi szinten segítse az olvasót, a gerincet főleg párbeszédek alkotják, ahogyan az emberek társalognak a hétköznapokban, félmondatokban, egymás szavába vágva, kibeszélve magukból, ami felgyülemlett, noha attól még nem oldódik meg semmi, „ellenben ha elolvassuk és hozzátesszük saját élményeinket, már be is végezte a könyv”. Kissé szabadkozott a vulgáris részek miatt, de mint mondta, házi kritikusa, felesége tanácsára sokat faragott rajtuk, csak jelzésszerűen hagyott meg egy-két közönséges kifejezést – és azzal fel is olvasta az egyik durvább részt, amelyet bevallása szerint a keresztúriak előtt nem mert. Bálint Tamás költő, aki ezúttal moderátorként volt jelen, arról faggatta a szerzőt, hogy mennyire felismerhetők vagy maiak a szereplők, mire jött a válasz: Lavírozni kellett, de végül sehogy sem lehet jól kijönni ebből. Ha valaki magára ismer, az a baj, ha nem, akkor meg az, hogy miért nem írtam bele. Ha megkergetnek, az az irodalmi siker netovábbja lesz. A kérdésre, hogy ki a kedvenc lakója, azzal vágta ki magát, hogy hozzá a lépcsőház áll legközelebb, mert átmenetet képez a kint és bent között, amíg végigjárja, reggelente számba veszi a napi teendőket, hazaérve pedig ideges tanáremberből ott állítja át magát férj és apa szerepbe. A Gutenberg Kiadónál megjelent könyv illusztrációját Orosz Annabella készítette, egy gyergyószentmiklósi tömbház fotóját véve alapul. Kosztolányi Kata / Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
